2023-12-17
Az advent negyedik hetének feladata:
Az 5-ik gyertyába való belépés nagyon komoly feladat! Jézus erről úgy beszél, hogy az egész bolygó sötétségben van. (Ezért ugyan mindnyájan az Atyában vagyunk, de mégsem lehetünk benne.) Ehhez mindenkinek nagy tisztításban kellene lennie. Képzeld el, hogy az adventi koszorú keresztútjában haladva, hull a lábadról a sár. Így a középső gyertyát nem tudod megközelíteni. Jézus csak vár, miközben te nem érsz oda. Ehhez mindenkinek teljesen le kell tisztítania magát, hogy mindent értsen és lásson. Elcsúszásban van mindenki. Mindenkinek vissza kell lépnie az alapértékekre! Ezek a hit, a család, a nemzet és a haza, és az Atyába való megérkezés.
Szép dolog az, ha az emberek próbálják a tökéletességeiket teljesíteni. De ebből lehetetlen kimozdulni, és ebből nem lesz semmi.
Az már jobb, ha családi szeretetben élnek az emberek, élvezik a közös életüket és tudják egymást és a környezetüket felfelé emelgetni. De ebből, mégsem lesz felemelkedés.
Abból lesz valami, ha az emberek a családjaikban élik meg az isteni életet. Ha az isteni elveket megtartják, abban megmaradnak és épülnek. Ekkor már a középső gyertyában találkozhatunk Jézussal és együtt emelkedünk fel az Atya fényébe. Ekkor megtörténhet az áttörés, – ami még soha nem volt, de mindig vártuk -, hogy bekövetkezik a karácsony.
2023-12-10
Az advent harmadik hetének feladata.
Az advent két hete kellett ahhoz, hogy a benned történő változások megtörténjenek, és átértékeld az életedet. Ezen a két héten megtalálhattad az útról való letérésedet és visszatalálásodat az egyenes útra. Az üzenet lényege, hogy a legrövidebb út az egyenes! A hit és a jóindulat elindította benned az energiák folyamatát, és te próbálsz a jézusi úton előre haladni.
A harmadik héten megkaphatjuk Jézus tanítását lényegét az adventi koszorúban. Benne van a kereszt, mely az út közepére mutat. Ott van a jézusi út, melynek nincsen célja! A négy gyertya emlékeztet a keresztútra, de oda nem vezet semmi. (A gonosz folyamatosan szétakarja zilálni az utakat, hogy mindez célvesztésbe menjen.) A karácsonyban is látszik a célvesztés! Ugyanis középen ott van a fő gyertya, ami most nem látható. Így egymástól különállónak érezzük az Atyát és Jézust. Mintha Jézus története különálló lenne az Atyától. Így az egész nem fog sikerülni.
Karácsonykor nem csak Jézus születését ünnepeljük, hanem az Istenhez vezető kulcsot is. Mi emberek, megkaptuk karácsonyban az Atyától azt az üzenetet, hogy visszavár bennünket! Az ötödik gyertya Jézus teste, és a fénye pedig Isten. Jézus a szeretetével egyszerre vezet és tisztit, mert az Atyába csak teljesen tisztán lehet becsatlakozni. Jézus nélkül nem történik meg ez a szándék, ez a megérkezés. Jézus nélkül nincs megváltás, de a te változásod nélkül sincs megváltás. Kövesd az Atya fiának útját, mert ő saját magát adta neked. Ekkora ajándékot még sohasem kapott senki, csak mi. Van egy kidolgozott rendszer, csak mi nem veszünk róla tudomást, inkább maradunk a sárban.
Tehát nem négy, hanem öt gyertya van. Karácsonykor az ég megnyílik, az angyalok körénk sereglenek, és csillagpor hull az emberek közé, – akik hitet, emelkedettséget élnek meg a szívünkben. Ha ezt megélik, akkor kapnak ajándékban egy ezüstszálat, mely nem mocskolható be és örökvaló. Ez a szál figyelmeztet is, ha letérsz az útról és visszavezet. Ez a legnagyobb ajándékok egyike. A szép jelképek, a karácsonyi énekek és a többi misztérium nem jelentenek semmit, ha Isten ajándékát nem éled át, és Jézus kulcsát az örök élethez nem kapod meg.
2023-12-04
A második adventi hét feladata:
Ég az adventi koszorú első gyertyájának lángja, mely a hitre emlékezteti.
A második vasárnap lángja az embereket az egymáshoz való kapcsolódásaikra fogja figyelmeztetni. Az fog élni a tudatukban, hogy minden érzést, gondolatot, szándékot és cselekedetet csak jóindulatból szabad elindítani. Az advent csodájához tartozik, hogy a karácsony szent emlékeztetői /kellékei/ mind a Forrásból kapnak energiákat. (Pl. a gyertyák, csillagszórók, és fények akkor is sugároznak, ha éppen nem kapcsoltuk be őket, vagy nem gyújtottuk meg a lángjukat.) Merülj bele az emberek karácsonyi, gyermeki lelkületébe, és az energiák magukba fognak fogadni. A csodák még ezen a héten sem fogynak el; ugyanis a belőled elinduló jóindulat finom fluid szálai beszövik a lényedet, megvédve azt minden rossz behatástól. Továbbá; a rád épült finom szövetnek – a körötted lévő emberekre – tisztító hatásai vannak. Tisztítják azok sötét foltjait, és nőni fog bennük a jóindulat. Ez a folyamat eljuthat odáig, hogy a megtisztult emberek a szívük legszebb érzéseiket élik meg a társaikban. (Megélik a másik ember szívének legszebb virágait.) De még ezzel sincs vége a csodának, mert a tiszta emberek a fényben, közös szövetté épülnek, és a jóindulatú emberek tágabb körei felé épülnek tovább a bolygón.
Miután elmélyültél a második gyertya lángjának csodájában, menj a meditációd belső élményeibe. (Ha kéred, az angyalok segítenek az élmények feldolgozásaiban.)
2023-11-28
Az első heti adventi feladat:
(Az adventre való felkészülés megtörtént. Ha mégsem, akkor még pótolhatod. December 3-án élesedik a jelenlegi feladat egy hétig, azt megelőzően tanulmányozd.)
Az adventi első hét feladataiba egy szintig fokozatosan elmerülsz, majd azt a szintet meditációban rögzíted. Így fogsz eljutni az elsőtől a negyedik rögzítésig. A meditációk a feladat sorában önálló egységeket jelentenek, és végül egy közös egységet képeznek. Végezd önállóan a feldolgozást. Ha a meditációkban mégis nehézségeik keletkeznének, akkor egy társad segíthet a meditációban.
De kezdjük inkább a munkát a legelején.
Ha belegondolsz az életedbe, rádöbbenhetsz, hogy csak forogsz a megszokott eseményeidben, valódi célok nélkül. Ez az állapot mind jobban fojtogat, szorít, miközben úgy érzed, hogy kiüresedsz. Erről nem akarsz tudomást venni, mert nem lehet vele mit kezdeni. Tudod, hogy amibe belenavigáltad magad; az úgy rossz, ahogy van. Viszont mindent szépen berendeztél magad körül. Istennek még a gondolatát is messzire űzted, – mert mélyen tudod, hogy amiben vagy, az zsákutca, de ezzel sem tudsz mit kezdeni. Azt talán érzed, hogy Ő fog kivezetni, de még húzod az időt, még nem vagy végzetesen bajban. Mindent és mindenkit szépen összerendeztél a világodban, csak éppen magadat nem találod sehol! Most már bajban vagy! Ha itt tartasz, kezdődhet az első meditáció.
I. Meditáció
Engedd belőled megszólalni a felszálló fohászt; „Istenem, ha vagy, akkor most segíts!” A kulcs ezen a ponton a Hit Ereje! Hinned kell Istenben! Ő ott van melletted – mindig is ott volt -, hogy segítsen. Ha odaadod neki magad, kivezet a bajból. /Kijössz a meditációból./
Átéled, hogy a dolgok kezdenek kibogozódni. Te pedig újabb és újabb kérésekkel bombázod Istent, amire a dolgok bedugulnak. (Dúrcáznak az emberek Istennel; hogy mit kértem tőled és te nem adtad meg.) Van, aki itt megragad ebben az állapotban. Más magába fordulva megérti, hogy neki is van felelőssége a dolgokban. Itt következik a Hit második fokozata; a második meditációban!
II. Meditáció
Belemerülve a meditációba; rádöbbensz a sokat emlegetett igazságra; „segíts magadaton, és Isten is megsegít!” Ha te kézbe veszed a feladataidat, akkor Isten melléd áll az útmutatásaival. Így a dolgok rendbe kerülnek. /Kijössz a meditációból./
A szépen megindult dolgok újra megakadnak. Pedig a gondolataid, az érzelmeid mind Istennél vannak. Viszont az anyagvilágodat szeretnéd a magad számára megőrizni. (Mindent, amit tulajdonolsz, – benne a vagyonodat, gyermekeidet, életed társát, saját magadat és minden képességedet és adottságodat – próbálod megtartani.) Kialakítottál egy világot Istennel és egy másikat, az anyagvilágban, amelyik csak a tiéd. Ezt valamiképpen nyugvópontra kell helyezni, azért indulsz bele a harmadik meditációba.
III. Meditáció
Kérd meg a meditációban Istent, hagy forgassa meg az életeidet, előre- és hátra, és azt az idő minden dimenziójában egyszerre. (Furcsa dolgot fogsz találni.) Mindent, – amit valaha fontosnak találtál -, az most jelentéktelenné vált! Mindarra, – amire nem figyeltél, amire nem is gondoltál -, az most mind fontossá vált! A mindenségen átutazó, a tapasztalatokat begyűjtő lélek itt a főszereplő! De még az a lélek sem a tiéd. Rá kell döbbenned, hagy minden Istenhez tartozik. Ezért a veled kapcsolatba került anyagvilágot is, át kell, engednek Istennek. /Kijössz a meditációból./
Most ébredsz rá a döbbenetes valóságra. Semmi nem úgy volt, ahogy eddig láttad, ahogy eddig gondoltad, amiben te éltél. Semmitől sincs félnivalód, mert amivel kapcsolatba kerülsz, az mind a feladatod. (Nincs bolygóhalál, klímakatasztrófa, járványok, éhség és egyebek.) Tanulsz, szolgálsz, feltöltöd magad tapasztalatokkal – mint lélek – a hosszú úton. És egyszer, a szellem fényébe öltözve, majd visszaérkezel Istenhez, az Ő örömére. Ha így mindent megértettél, mindent a helyére tettél, akkor kezdhetsz neki a negyedik meditációnak.
IV. Meditáció
Isten fényében látod magadat, amint Isten nyújtja feléd a kezét. Te is nyújtod a kezedet, míg azok össze nem érnek. Ekkor születik meg az Új Ember szétszakíthatatlan kapcsolata Istennel! Az Új Ember pedig elkezdi, az eddig még soha nem látott életét. /Akár benne is maradhatsz a meditációban./
2023-11-20
Az adventi időszak igazi valósága.
A karácsonyi ünnepkör a családok számára a legjelentősebb. Szeretnének ilyenkor az emberek a lelkükben töltekezni, sok rohanásból lelassítva valami jobbat tenni. A lelki törekvések mégis gyakran elhalnak, és marad valamilyen felszínes dolog. Pedig ilyenkor a csillagok által leküldött különleges kódok elmélyíthetnek bennünket, ha ezekre ráérzünk, még inkább, ha mindezek megtalálásában segítéseket kapunk. Ennek az időszaknak megvan a maga szerepe az emberek és az égiek kapcsolatában. Ilyenkor születhet meg az Istenben való bizalom. Ha valamikor, hát ilyenkor ráébredhetünk arra, hogy miért küldte le Isten az Ő fiát a Földre! Ebben van az ünnep igazi valósága, – amikor a lelki utazásban Jézus által közel kerülhetünk Istenhez. Amikor kialakulhat Isten és ember között egy eltéphetetlen kapcsolat. Aki egyszer az adventi lelki fokozatot végigéli, annak számára ez megtörténhet! A lelki utazásunkon maga a Teremtő Atya lesz a segítőnk, hétről – hétre. (Minden előző héten megkapjuk a következő hét vasárnapjával kezdődő heti feladatot.) Az adventet megelőző időszaknak külön feladata van. Ilyenkor kell lélekben felkészülni adventre; – testi és lelki megtisztulással. A testi tisztulás egyszerűbb feladat, hiszen ez megoldható könnyű ételekkel. Komolyabb a lelki feladat, melynek során számot kell vetnünk magunkkal.
Kéri az Atya, hogy a jövő héten egy testi-lelki számadást tegyetek magatokkal. Történjen ez úgy, hogy magadba merülve ülj le, és nyisd ki előtted az életed könyvét! A megnyílt baloldali lapról veszed le a kiválasztott embertársadra vonatkozó élményedet. Ott megfogod látni, hogy a társad miként éli meg a veled való kapcsolatát. Miután ezt rögzítetted magadban, figyelj a jobboldali lapra. Ott érzékelni fogod ugyanazt az eseményt, de most a te szemszöged szerint. Vesd egybe a két látásmódot, hogy megértsd a kapcsolatotok lényegét. (Ha nem sikerül az igazságot megtalálni, kérd a személyes angyalod segítségét.) Az így megkapott következtetést egy aranylapként tűzd be a két lap közé. (Ezt követően lapozhatsz és dolgozhatsz tovább a feladataidon, ahány alkalommal erre még szükség mutatkozik.)
Az így kidolgozott megoldásaid nem csak egy konkrét helyzetet tisztítanak ki, hanem a jövőbeni tapasztalataidra is megoldási útmutatásokat fognak adni. Így dolgozz a következő héten! A további hetek feladatait hetente külön fogod megkapni. (A következő ilyen heti feladat a december harmadikai vasárnappal induló hétre fog vonatkozni.)
Nem lesz tilos ezután sem vásárolni. Megvásárolhatjátok az ajándékaitokat, de a lényeg párhuzamosan a lelketekben folyjon. (A vásárlás maradjon egy felszínes formalitás, egy elvégzett feladat, amibe nem teszed bele a lelkesedésedet.) Ha így végzed a feladataidat, akkor az egod hatalmát is letudod tenni – különben az ego nagyon megtudja akasztani az előre haladásodat. Ha jól dolgozol, minden hét fog a lelkedben emelni, – Jézus segítségével –, Isten felé. Ezen az úton rá fogsz ébredni arra, hogy itt a Földön minden feladatunk tanulás! Ezért minden feladatot el kell végezni. Hogy ezt megtedd, ahhoz a társaidat is meg kell ismerned, hogy szolgálhasd őket. Hiszen minden képességedet azért kaptad Istentől, hogy szolgálhasd a társaidat. (Ha az egod uralkodik, nem fog szolgálni. Azt sem fogod tudni, hogy miként kellene őket szolgálni! Mindebből sok baj származik.) Mert sohasem úgy van, ahogy mi akarjuk. A dolgoknak mindig úgy kell történniük, ahogy azt az emberiség összhangja megkívánja! Ezért fogod lelkileg egybevetni a magad és a társaid szemszögeit, hogy jól szolgálhasd őket a képességeiddel, ahogy azt az Atya akarja.
Kedves Jógásaim!
Tájékoztatlak benneteket, hogy jelenleg hetente két helyen, – és ott összesen négy
alkalommal – tartok foglalkozásokat.
Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán hétfőn 18 órai kezdettel és szerdán 9 óra 30
perces kezdettel.
Gödön, a József Attila Művelődési Házban keddenként 17 óra 30 perces és 19 órás
kezdetekkel.
Elemér
Ezen a honlapon olyan magasabb szellemi szintekről lehozott tudást, élményeket találsz, amelyek segítenek az életedben az igazat megtalálni, az előrevivőt megalkotni. Segít az értéket jelentő bölcs életet megtalálni, és általa a szellemi útra lépni. Ezen a módon nyerheted el a sikeres, kiteljesedő, boldog életet.
Mindez nem jár erőfeszítések-, lelki megpróbáltatások nélkül. Tudom, nem könnyű egy olyan modern meditációt vagy kontemplációt átélni, mely megmutatja, hogy nem jó úton jársz, és azt kéri tőled, hogy tisztítsd ki az életedet a hamisságoktól, a tévedésektől, a magad kényeztetéseitől. Kéri és biztat, hogy légy őszinte – legelőször is magaddal szemben -, továbbá légy tiszta, értékkövető, értékteremtő, a családodat szerető hazafi.
Ma a világ nem erre megy, és az érzékeidre hatva, a tudást hangsúlyozva; szellemileg elaltat. Vedd kezedbe a sorsodat, a családod és a nemzeted sorsát. Emelkedj ki a trendinek felmagasztalt tucat állapotból, hogy felelős életet élhess, és ilyen életet adhass tovább az utódaidnak. Ebben segítelek.
Milyennek látom a jógázásban megvalósuló közös munkánkat?
A jógaoktatásom több évtizedes múltra tekint vissza. A hosszú idő alatt rengeteg tapasztalat formázta a szemléletmódomat és alakította tovább azt a gyakorlatot, amely a foglalkozásaim arculatát meghatározza. A kialakult forma és a tartalmi sajátosságok nem jelentik a végső állapotot, hiszen most is minden mozgásban van. A közösen megélt jóga alkalmaink a változó életkörülmények között arra váltak alkalmassá, hogy az egyre együttműködőbb és az önátalakításra egyre fogékonyabb résztvevőknek ehhez mind használhatóbb segítséget adjon.
A foglalkozásaimon a tradicionális jóga ősi pilléreit jelentő alapokat megőriztem, és arra építettem fel a jelenlegi életünk szellemi kihívásai közepette működő helytállási lehetőségeket. (Itt jegyzem meg, hogy a jóga négy fő ágából egy foglalkozik testgyakorlással – ászanázással -, és ez a hatha jóga. Ennek a jógának – a saját képükre formázás jelzéseként – különféle neveket adnak az egyes jóga-oktatók. Így hát az általam tartott hatha jógát nevezhetem nyugodtan „Elemér jógájának”.)
Vegyük sorba az általam vezetett jóga jellegzetességeit:
-
- A „jóga” ősi szanszkrit szavában benne foglaltatik az a következetes erőfeszítés, amivel a gyakorló gondoskodik az energikusságáról és annak harmónia állapotáról. (A nap – „HA” – és a hold – „THA” – energiájával való feltöltöttségről és annak egyensúlyban tartásáról van itt szó.) Ebben vannak segítségünkre a jól összeválogatott és meditatív módon alkalmazott ászanák, más szóval testhelyzetek, – melyeket döntően légzéssel szinkronizálva hajtunk végre.
- Testi szinten – minden más terápiás mozgásformával szemben – a jóga csodálatos mélynyújtásokat eredményez a fizikai testben, és közben kioldja a szervekből a fájdalmas, görcsös állapotokként jelentkező energia blokkokat. Ezért a krónikus betegségek gyógyításában a jóga igen hatékony. A gyógyulás folyamatában pedig a jógázó fokozatosan visszaszerzi a jó közérzetét, az életkedvét és megújítja az életét.
- Az előző két jellegzetesség nyitja meg az utat a harmadik kialakulásához. Ez pedig egy új, stabil lelki és tudati állapot kialakulása. Ugyanis a fizikai test mély rétegeire ható ászanák kedvező működésre serkentik a belső elválasztású mirigyeket és a vegetatív idegrendszert. Aminek hatásaként kialakuló hormon- és idegélettani állapot megalapozza a szervezet szóban forgó belső, stabil, mégis dinamikus állapotát. Így nem véletlenül alakul ki a jógázók körében közismert eredmény; a test-, lélek-, szellem egyensúlya. Mindezek után nem csoda, hogy a jógát az önmérséklet művészetének is tekinthetjük. A jóga szellemével való felvértezés teszi leehtővé, hogy a jógik és a jóginik – férfi és női gyakorlói a jógának – önmaguk stabilitását megőrizve képesek helyt állni a mai ellentmondásokkal terhes világunkban.
- Az eddig szemléltetett folyamat átvezet az általam irányított jógatevékenység negyedik sajátosságába; a jóga világára jellemző nyitott szellemiségbe:
- Ebből fakadóan a jógafoglalkozásaimat – egy kis szerénytelenséggel megfogalmazva – átlengi a szellemiség könnyed, varázslatos légköre.
- A más alkalmakon végzett különleges meditációim során olyan szellemet fényesítő információkat kapok a felső világoktól, aminek a foglalkozásokba való beszövése különleges tartalommal tölti fel azokat és adnak nagyon hasznos útmutatásokat minden résztvevő számára.
- A Teremtő szándékát és akaratát átérezve minden jógázó – előbb, vagy utóbb – képes pártatlanul szemlélni az őt körülvevő, ellentmondásokkal terhes világot. Ebben a lelki-szellemi állapotban ismeri fel a maga független és szabad létezését, és képes is azt e-ként megélni.
- Ez a jóga a csendben létezés átélésére; az ITT és MOST élmény megtapasztalására készít fel. Ez a jóga megtanít úgy lenni, hogy egyszerűen elhalkulnak az önérdek gyötrő vágyai, és ebben a misztikus csendben megszólalhat – belső hangként – a saját szellemi vezető.
- A formagazdagság és a tartalmi összegzések előmozdítására – lehetőség nyílik a résztvevők és barátaik részére – évente egy közös nagy meditáción, egy háromnapos helyszínen alvós jógatáborban, és több, a jóga szellemiségében megtartott kiránduláson részt venni.
Néhány praktikum a jógáimon:
- Ebbe a jógatevékenységbe bárki, bármikor bekapcsolódhat. (Hiszen a világi életünkben is különféle korú, képzettségű, és tapasztalatokkal, valamint lelki sajátosságokkal rendelkező emberek működnek együtt a közös, harmonikus életük érdekében.) Itt minden résztvevő egy közös élményben, de a saját szellemi útján és saját ritmusában haladhat előre, és bontakoztathatja ki magát.
- A jógafoglalkozások – testi, lelki, szellemi módon – épülnek egymásra, de mindegyik önállóan is értelmezhető és megélhető.
- A foglalkozásokon elegendő, ha megjelensz, mi szeretettel fogadunk és elkezdheted a közös munkát.
- Kényelmes, szabad mozgást, jó közérzetet biztosító sportöltözetben jöjj közénk. Hozzál magaddal polifoamot, vagy jógamatracot.
- Különösen télen jó, ha hozol magaddal arra egy ruhadarabot, hogy betakarózhass az óravégi relaxációkon, vagy meditációkon.
- A jóga előtt minimum egy órával már ne egyél, és ne igyál semmit. Utána is kis szünet elteltével csak a tiszta víz ivása ajánlatos. A jóga után élvezd szabadon a világ zaja fölé emelkedettségedet, és ezért lehetőségek szerint aznap ne veszélyeztesd ezt a különleges állapotot problémamegoldásokba való belemerülésekkel.
- A jóga során lehet, hogy elfáradsz, de igazán az örvendetes, hogy a feltöltő energiák és a megélt élmények akár napokig is boldogító magas rezgésszinten tartanak.
Elemér